2020. november 15., vasárnap

Konrád György: Agenda, 1. Kerti mulatság - Jelenlegi ára: 100 Ft


Kerti mulatság
Agenda 1. /Regény és munkanapló
Szerző
Konrád György
Szerkesztő
Nagy András
Fülszöveg
"Ez nem regényes regény. Az este folyamán vendégek jönnek, egyre többen vagyunk. Már ismeretlenek haladnak el egymás mellett. Egy lassan olvashatóvá váló titkos partitúrának engedünk. Még íme átéljük a regényben is azt, amit az életben: nem tudjuk, hogy mi lesz. Mert ez is lehetséges, és az is lehetséges. Nem az ív a szerkezeti mintánk, hanem az útkereszteződés... Nem vagyunk a hőseink fölött sem isten, se főhatóság. Az olvasó előtt alakul a regény, itt nem a bénítóan jól értesült providencia beszél, mint egy bábjáték-igazgató. "
"Ha negyvenötben nem lettem igazán felszabadítva, akkor most én magam fogom ezt a felszabadítást egy lépéssel továbbvinni. Akkoriban sokat beszélgettünk a külső és a belső szabadság megkülönböztetéséről. Kobra azt mondta, hogy mégoly szoros körülmények között is van esély a belső szabadságra. A gondolkodó akkor is dolgozhat, ha nincsen gondolatszabadság. Én meg azt mondtam, elég parókiális valami lesz az az óvatosan körülkerített kis belső szabadság. Nem nagyon hittem a fióknak készülő remekművek legendájában. Az ember egész életében készül arra az üdvözítő pillanatra, és amikor az eljön, már nincs mit mondania, csak vinnyogni tud... A sikeresen átnevelt polgárok elhanyagolják a várost, a házukat, a testüket, nem becsülik egymást, a munkájukat, az idejüket, önmagukat. Kikéredzkednek külföldre, mint az elemisták a vécére kisdolgozni. Azzal a ténnyel, hogy az állandó lakcímem Budapesten van, államtisztviselők kezére adom magamat? Ez a szülővárosom, de vannak más városok is a földön. Giccsenek éreztem minden indokot az önkiszolgáltatásra. "
Kiadó:
Magvető Könyvkiadó
Kiadás helye:
Budapest
Kiadás éve:
1989
Kötés típusa:
Ragasztott papírkötés
Oldalszám:
675 oldal
A gerinc alsó és felső élein picit szakadozott a borító, az előzéklapon tollas névbejegyzés látható.
Nyelv:
Magyar 
Méret:
20 cm x 13 cm
ISBN:
963-14-1542-2
Megjegyzés:
Töredék kötet.


Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2020-11-15 17:44 .

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése